Orfű története

Már a történelem előtti időkben laktak a területen emberek. Jelenlétüket a környéken megtalált használati eszközök igazolják. Erdőlakó, kóborló, vadászó, gyűjtögető életmódot folytattak. A táj természeti adottságai, a hegy, a patakokban gazdag völgyek és a síkságok változatossága alkalmassá tette a területet a letelepedésre. A kora vaskor idején telepedett meg itt az első ismert nevű nép, az illyrek, őket a kelták követték.

A római útvonalak nagyjából a ma is használt utak irányában futottak. Az egykori lapisi vadászház mellett feltárt római őrtorony nyomai meghatározzák az északra vezető út irányát. Az 1960-as években, mikor az orfűi tavakat létesítették, római pénzeket mosott ki az egyik hegyoldali forrás vize.

A rómaiak után a népvándorlás törzsei vonultak át a tájon. Hunok, germánok, avarok, szlávok érkeztek a területre, majd megjelentek a honfoglaló magyarok is.

Orfű, Kovácsszénája, Mecsekszakál és Bános nevét a 14. század elején említik először írásos források, oklevelek. Az oklevelek a helységek nevét különbözőképpen és a maitól eltérő formában írták. Orfű nevét a 14. században Orfev-nek, Orfeu-nek, Orfew-nek írták. Kovácsszénája így szerepel: Koatzevaza, Konachenaja. Mecsekszakállal lehet azonos Zacal, s a mai Bános talán a hajdani Balvanus vagy Balvanos (Bálványos) szóból rövidült. Ezek a falvak a középkorban virágzó magyar települések voltak.

A török hódoltság korában elnéptelenedett a táj. Talán csak egy-egy dűlőnév őrzi ma már ezeknek az elpusztult falvaknak az emlékét. A helyi hagyományok számontartói szerint néhány dűlőnév: Lipóc, Érszeg, Nyárás, Egrestó, Kiskövesd és Öregtemplom-dűlő.

A 18. század elején lassan indult meg csak az újjáépítés. A kihalt tájra, a lerombolt falvak helyére zömmel német jobbágyok érkeztek több hullámban és Németország különböző tájairól. A század közepén már a magyar népesség is jelen volt a faluban. Az 1930-as években a falu lakosságának 93%-a német, és csupán 7%-a volt magyar anyanyelvű.

A 19. században Kovácsszénáját már Kovatzenának írja a térkép, Mecsekrákos és Mecsekszakál neve elől pedig még hiányzik a hegység neve. A falvak lakossága az elmúlt évtizedekben nagymértékben lecsökkent. Ez a városiasodás folyamatával hozható kapcsolatba. 1970-ben Mecsekszakálon csak 77-en éltek , Tekeresen 102-en.

Orfűhöz csatolták 1969. január 1-én Mecsekrákost, 1975. január 1-én Mecsekszakált és Tekerest, 1979. január 1-én Bánost.

A 80-as években új utakat építettek, az autóbuszok már naponta többször is megközelítették a kisebb falvakat, így az emberek elvándorlása némileg csökkent. A mesterséges tavak létesítése óta, az egyre fokozódó idegenforgalom is helyi munkalehetőséget nyújt.